“A monográfia a „működő” falut több fejezetre bontva mutatja be. Címe azt ígéri, hogy Sárkeresztes népi jogéletének megismertetése csak az 1867-1959 közötti időszakra szorítkozik, ezen azonban ahol indokoltnak látja, túllép a Szerző. Néha szinte napjainkig is „kifut” az elemzés, ami lehetővé teszi, hogy a fejlődési folyamatok kellően plasztikus módon jelenjenek meg az olvasó előtt. Más tekintetben sem szűkül le a vizsgálat kizárólag Sárkeresztes közigazgatási területére: ahol kell, külföldi összehasonlításokat tesz (így kerülnek be például horvát, szerb, bosnyák, hercego-vinai, montenegrói, szlovák források is a műbe). Az pedig teljesen természetes és feltétlenül üdvözölendő, hogy a Szerző más magyar térségeket, tájegységeket is összehasonlít vizsgálatának szűkebb tárgyával. A monográfia logikus szerkezetű: a közjogi alapok (szervezet és működés) bemutatásával indul, mindenütt külön gondot fordítva arra, hogy az éppen hatályos központi szabályozást (mint keretet) is megismertesse. Ezen belül helyezi el (ehhez a háttérhez viszonyítja) a vizsgált falu működő szervezeti-intézményi rendszerét. Közjogi vetület még egyszer bukkan elő: a monográfia utolsó fejezetében. (E fejezet impozáns tartalmára már itt felhívom a Tisztelt Olvasó figyelmét!) A közjogi keretek között viruló helyi népi jogélet történéseit a családi jog, a magánjog, a kötelmi jog, az öröklési jog címet viselő fejezetekből ismerhetjük meg, amelyek felvezetéseiben mindenütt eligazítást kap az olvasó a fejezetben használt jogi szakkifejezések tartalmáról. Mindezt pedig imponálóan érthetően, leegyszerűsítve teszi a Szerző. Mindenütt helyi (jog)esetek tömegének bemutatásával találkozik az olvasó, érdekesebbnél érdekesebb, tanulságos történeteket ismerhetünk meg, s rajtuk keresztül tekinthetünk be a helyi népi jogélet, népi jogszokások világába. (Ez utóbbiak tartalmát is megvizsgálja a Szerző, s meggyőző érveléssel húz cezúrát közöttük.) Adomáktól, anekdotáktól, rigmusoktól lesz még hangulatosabbá a könyv, s valóban úgy érzi az olvasó, hogy maga is ott ül egy helyi összejövetelen, tollfosztáson, vagy éppen a helyi képviselőtestület (vagy elöljáróság) ülésén gyújt pipára. Kiemelésre méltó a szerző finom humora, amely külön is élvezhetővé teszi a könyvet: talán ez is az oka annak, hogy tényleg nem tudja letenni az ember ezt a könyvet. Mindezt tovább erősíti az a körülmény, hogy a Szerző mindenütt eredeti kifejezéseket, megjelöléseket használ. A monográfia alaposan dokumentált, a közel 900 lábjegyzete önmagában mutatja, hogy minden forrás benne van ahhoz, hogy a „megszüntetve megőrzés” hegeli kategóriájából itt tényleg a megőrzésre kerüljön a hangsúly. Minek a megőrzéséről van szó? A Szerző szavait kölcsönvéve: „a szokásból szabály vezethető le, amely vonatkozhat az életviszonyok olyan körére, ami a jogrend uralma alá tartozik, de a jogrend szövedéke még nem hálózta be.” Ennél szebben én sem tudom kifejezni a (tényleg megvalósult) szerzői szándékot. Mi a „haszna”, mi a „küldetése” ennek a monográfiának? Itt is a Szerző – általam hiánytalanul osztott – gondolatait hívom segítségül: „Az utóbbi évtizedekben a jogtudományok, így elsősorban a jogtörténet, kisebb mértékben a jogbölcselet, de a jog más tudományterületei szintén fokozódó érdeklődést mutattak a népi jogszokások, jogélet, jogérzet, jogtudat iránt. Mindezekre figyelemmel a későbbiekben talán módosul, árnyaltabb lesz a népi jogszokások kutatásának tudománytörténeti elhelyezése.” Jóska! Ezért (is) jó, hogy ezt az értékes könyvet megírtad, amelyet jó szívvel ajánlok mindazoknak, akik a mai rohanó világban készséget mutatnak a múlt értékes hagyományainak, hagyatékának a megismerésére!” (Dr. Kiss László, Professzor Emeritus, volt alkotmánybíró)

• Tartalomjegyzék
• Kiadás éve: 2018
• Kiadás helye: Székesfehérvár
• Terjedelem: 686 oldal
• Kötés: keménytáblás

A könyvbemutató képei (Székesfehérvár, 2018. június 28., Fotó: Dr. Nagy Janka Teodóra):

A modern magyar házassági vagyonjog kialakulásának és rendszerének a német jogfejlődés eredményeivel történő összehasonlítását az a felismerés motiválta, hogy a magyar modernizáció korának házassági vagyonjogi intézményei a korabeli jogtudomány álláspontja szerint túlnyomó mértékben német eredetűek voltak. Ezek fejlődése az évszázadok során egy olyan államban ment végbe, melynek a népessége részben német származású volt. Másrészt a neoabszolutizmus korában az erőszakos jogexport következtében a magyar jogéletet és a jogtudományt jelentős osztrák hatás érte, de nem feledhető az sem, hogy a magyar magánjogi kodifikáció során a 19. század utolsó két évtizedében a német polgári kódex tervezeteire is tekintettel voltak. Miután ma Magyarország az Európai Unió tagállama, joggal tehető fel a kérdés, hogy a német-magyar jogtörténeti előzmények hasznosulhatnak-e azután, hogy a pártállami korszak családjogi törvénykönyvének monolit házassági vagyonjogát annak novellái és a bírói joggyakorlat továbbfejlesztette, majd az új magyar polgári kódex házassági vagyonjogának kodifikátorai lényegét tekintve ugyanazt a három rendszert nevesítették, mint amit a hatályos német jog is ismer.

• Tartalomjegyzék
• Kiadás éve: 2017
• Kiadás helye: Passau
• Kiadó: Schenk Verlag
• Terjedelem: 472 oldal
• Kötés: papír
• Formátum: 168 x 238 mm
• ISBN 978-3-944850-70-2