KONFERENCIA FELHÍVÁS
„A hazai élő jogszokások” – interdiszciplináris nemzetközi konferencia
Időpont és helyszín: 2023. június 1. (csütörtök, Pécs) – június 2. (péntek, Szekszárd)
a Tárkány Szücs Ernő Jogi Kultúrtörténeti és Jogi Néprajzi Kutatócsoport
a Vásárhelyi Testamentum Alapítvány, az ELTE-MTA Jogtörténeti Kutatócsoport (ELKH), az MTA Állam- és Jogtudományi Bizottság Jogtörténeti Albizottsága, a Magyar Néprajzi Társaság Társadalomnéprajzi Szakosztálya és a Bölcsészettudományi Központ Néprajztudományi Intézet támogatásával
konferenciát szervez
Kedves Kutatócsoport Tagok, Tisztelt Kollégák!
„Hazai élő jogszokások” címmel rendezi meg a Tárkány Szücs Ernő Jogi Kultúrtörténeti és Jogi Néprajzi Kutatócsoport immár 11. konferenciáját. Tagányi Károly 1919-ben jelentette meg a magyar jogi néprajz első tudományos programadó tanulmányát A hazai élő jogszokások gyűjtéséről címmel. Tagányi széles körű nemzetközi kutatástörténeti áttekintésen alapuló, programindítónak szánt könyve Európa-szerte máig több tudományterület számos vizsgálatának kiindulópontja, hivatkozási alapja.
A jogtudomány képviselői az írott jog (a törvény, a szokásjog, az írott forrásokban megőrződött jogszokások) és a jogi kultúra, „a jog holdudvara” egyes kérdéseinek vizsgálatával; a történettudomány, a néprajztudomány kutatói az írott és az „élő, megíratlan, jogi alakba nem öntött jogszokások, jogi szertartások és jelképek” témakörében, valamint lokális kutatási eredmények közreadásával jelentkezhetnek a konferenciára. A fenti témák kiegészülhetnek a jogszokásgyűjtések, a népi jogéletkutatás európai és hazai kutatástörténeti kérdéseivel, recens jogszokásgyűjtések eredményeinek közreadásával. A „hazai élő jogszokások” a magyar nyelvterület – elsősorban a Kárpát-medence – jogszokásait, valamint azok a különböző tudományágak által vizsgált forrásainak bemutatását jelenti; az interdiszciplináris konferencián ugyanakkor szeretnénk, ha megjelennének a nemzetközi és/vagy a történeti összehasonlító vizsgálatok szempontjai is.
Az „élő jogszokások” a Tárkány Szücs Ernő szavaival a „fent” írott joga szabályozta világától elkülönülő, a „lent” autonóm közösségei által alkotott és alkalmazott jogi vonatkozású szokásrendet jelentik. Ebből a rendkívül gazdag és nagyszámú jogszokáscsoportból a konferencia elsősorban, de nem kizárólag – szintén Tagányira Károlyra visszautalva – a családjog és öröklési jog témakört választotta a konferencia tárgyául.
Amennyiben a konferencián előadóként számíthatunk Rád/Önre, kérünk/kérjük az előadás címét átküldeni egy rövid absztrakttal (2.000–2.500 ne), az intézményi hovatartozás megjelölésével 2023. április 30-ig az alábbi e-mailcímre: tszekutatocsoport@gmail.com
A konferencia részletes programjáról és a praktikus tudnivalókról a későbbiekben részletes tájékoztatást adunk!
Kedves Kollégánk, Kedves Barátunk! Szeretettel hívunk, várunk/hívjuk, várjuk a konferenciára!
Szíves üdvözlettel a Tárkány Szücs Ernő Jogi Kultúrtörténeti és Jogi Néprajzi Kutatócsoport nevében:
Szekszárd–Budapest, 2023. március 28.
Prof. Dr. Nagy Janka Teodóra Prof. Dr. Mezey Barna Dr. Bognár Szabina Szabó Ernő