Category Archives: Képes
Búcsúzunk… Dr. Nánási László (1960–2020)
Kedves Laci!
Olvasom a vasárnap délutáni híreket… és döbbentem olvasom a hírek között, hogy elveszítettünk Téged… Itt hagytál bennünket. Megrendülten próbálom értelmezni a szavakat: nem értem – és mégis, nagyon is értem.
Évfolyamtársak voltunk Szegeden, a József Attila Tudományegyetem Állam- és Jogtudományi Karán. Emlékszem, milyen határozott és elhivatott voltál. Mint 1979-ben frissen érettségizett, élet- és munkatapasztalattal nem rendelkező, a család dédelgetett biztonságából éppen kipottyanó csoporttársaid, irigyeltük magabiztosságod, céltudatosságod.
Kiskunfélegyházáról érkeztél, ahogyan még néhány évfolyamtársad, úgyhogy általános és középiskolai éveid, teljesítményeid „híre” részévé vált a közbeszédnek. Olyan voltál a szemünkben, mint a hajdani debreceni református kollégium peregrinus diákjai. Eljöttél az egyetemre, hogy mindent megtanulj és hazavidd fejedben, szívedben, s majd mindent a maga helyén és idején hasznosíts. Hiszen egész életedben csodált képességed volt patikamérleg pontossággal különválasztani a szakmát, a tudományos pályát, a magán- és közéletet.
Már az egyetemen határozott értékrenddel bírtál, amely családod és szülővárosod jászkun polgárainak, Kiskunfélegyházának ajándéka volt, és amely a puritán, kérlelhetetlen erkölcsi tartást, a megszerzett tudásnak a közösség javára kamatoztatását jelentette. Nehezen vetted tudomásul, hogy egyes jogászpalánták az egzisztenciateremtés és hatalomgyakorlás, a befolyásolás megszerzendő eszközeként tekintettek tanulmányaikra. Velük ellentétben Te véresen komolyan vetted a jogászi hivatásra készülést – és elvártad ezt tőlünk, barátaidtól is. Pengeéles és részrehajlás nélküli emberismereteddel néhányszor engem is megfeddtél, mint többszörös bölcsész- és pedagóguspalántát: számon kérted rajtam a talentum hasznosításához elengedhetetlen következetes céltudatosságot, az önmagunkat sem kímélő kitartás hiányát.
Nagyszerű mestereink voltak a szegedi egyetem jogi karán, akiket együtt hallgathattunk… a római jog nemzetközi hírű professzora, Pólay Elemér hatalmas tudással és mértéktartó eleganciával tartott előadásai egy életre mintát és mércét jelentettek számunkra a jogi gondolkodás, a jogi kultúra és a jogász hivatás értelmezésében. Későbbi életpályád szempontjából is fontosnak bizonyult büntetőjog professzorunk, Tokaji Géza tűhegyes definíciókon alapuló pontos, elemző gondolkodása éppúgy, mint ahogyan kriminológiából a tavaly elhunyt(!) Merényi Kálmán lebilincselő előadásai (aki 1992-2000 között Csongrád megye főügyésze is volt).
De aki leginkább összekötött bennünket a későbbi években is, Both Ödön, a jogtörténet szegedi emblematikus professzora volt. Együtt ültük végig előadásait, egyetlen óráját sem mulasztottuk volna el. Sőt, még az általa vezetett Jogtörténeti Tudományos Diákkörbe is beiratkoztunk, ahol együtt hallgathattuk a felsőbb évesekkel – közöttük a szegedi egyetem későbbi hazai és nemzetközi hírű jogtörténész professzoraival, a nagyszerű pályatársakkal és kollégákkal, Homoki-Nagy Máriával és Balogh Elemérrel – Both professzor úr felejthetetlen okfejtéseit a magyar és nemzetközi jogtörténet kutatási eredményeiről és megválaszolásra váró kérdéseiről.
Azután mindenki járta a maga útját: Te fiatalkori eszményeidnek megfelelően a joggyakorlat felé indultál. A diplomaszerzést követően, 1984-ben fogalmazóként helyezkedtél el Kiskunfélegyházán az ügyészi szervezetben. A jogi szakvizsgát 1986-ban tetted le, majd ugyanebben az évben ügyészi kinevezést kaptál a Kecskeméti Városi Ügyészségen, ahol 1988-ban már vezető-helyettes ügyész voltál. A Bács-Kiskun Megyei Főügyészségre 1993-ban helyeztek át, ahol csoportvezető, osztályvezető ügyészi, majd 2001-2019 között főügyészi beosztást töltöttél be.
Figyelemmel kísértük szakmai sikereidet, a tudományos konferenciákon pedig személyesen osztottad meg velünk kutatási eredményeidet, 2010-ben a Szegedi Tudományegyetemen védted meg a magyar királyi ügyészség történetéről írott PhD-értekezésedet. A kibocsátó alma mater mindig hazavárt: a Szegedi Tudományegyetem Állam- és Jogtudományi Kar Magyar Jogtörténeti Tanszékén létrejött Államtudományi Kutatóműhely kutatójaként (2017-), majd címzetes egyetemi docensként számított rád (2018). Ezen túl előadást tartottál a budapesti, a pécsi, a miskolci, a kolozsvári jogászképzésben és további szakmai képzések, tudományos konferenciák rendszeres előadója voltál a büntető anyagi és eljárási jog, az alkotmányjog és a jogtörténet témakörében.
Tudományos tevékenységed részeként az igazságszolgáltatás, az ügyészség, a büntetőjog történetével, annak anyagi és eljárási rendelkezéseivel kapcsolatos, valamint a magyar jogtudósok életművét bemutató írásaid jelentek meg szakmai folyóiratokban, tanulmánykötetekben. Tagja voltál az Ügyészek Lapja, az Ügyészségi Szemle, a Szegedi Tudományegyetem Állam- és Jogtudományi Kar FORUM Acta Juridica et Politica című folyóiratok szerkesztő bizottságainak.
Fontosnak tartottad, hogy a szakmán belül és kívül mind szélesebb körben ismerjék meg a jog legkiválóbb művelőinek emlékét, munkásságát. A tanulmányok, szakmai cikkek mellett kezdeményezésedre őrzi tábla Kecskeméten a hajdani református jogakadémia ókollégiumi épületében Fayer László, Vargha Ferenc, Ráday Gedeon, Kovács Pál, Kováts Andor, a piarista kollégium falán Szlemenics Pál, Csemegi Károly, a törvényszék épületén az 1951-ben meghurcolt államügyészek és bírák, Nagyenyeden pedig a Bethlen Kollégiumban Vajna Károly emlékét.
Útjaink az egyetem után nem a jogászi pályán, hanem a tudomány területén találkoztak ismét – és újra Szegeden. Nagyszerű érzés volt doktori védésed résztvevőjének lenni. Kutatási témáid elsősorban a büntetőjog területéhez kapcsolódtak, tudományos névjegykártyádon (www.mtmt.hu) 132 közlemény szerepel, amelyek közül az első 1986-ban jelent meg „A kóros élvezetre alkalmas anyagok a magyar büntetőjogban” címmel.
Arra különösen büszkék voltunk, hogy a 2011-ben Szekszárdon megalakult Tárkány Szücs Ernő Jogi Kultúrtörténeti és Jogi Néprajzi Kutatócsoport alapító tagja lettél. Közös konferenciáinkon előadásaid, előadásnak beillő, imponáló tényanyagismeretről tanúskodó hozzászólásaid a jogtörténet, a néprajztudomány, a történettudomány határterületén a jogi kultúrtörténet és a jogi néprajz kutatói számára rendkívül fontosak voltak, publikációid részévé váltak a kutatás- és tudománytörténetnek.
Már szülővárosod, Kiskunfélegyháza elkötelezett a magyar büntetőjog és a jogi kultúrtörténet, a jogi néprajz mellett, hiszen a Vajna Károly „Hazai régi büntetések” (1906-1907) címmel megjelent kétkötetes munkáját megelőzően és azt követően összegyűjtött büntetőjogi emlékek és tárgyak egy része 1951-ben Kiskunfélegyházára, a Kiskun Múzeumba került. Bónis György jogtörténész professzor 1969-ben rendezett máig látogatható kiállítást az egykori Országos Börtönügyi Múzeum megmentett anyagából. Mezey Barna jogtörténész professzor tanulmányai, a büntetésvégrehajtás szakfolyóiratában megjelenő rendszeres híradások – amelyek között a Te írásaid, közéleti szerepvállalásaid is meghatározóak voltak – felhívták a jogtörténészek figyelmét e gyűjtemény szerepére a hazai büntetőjog történeti kutatásai során.
Hivatali beosztásod szerint 2001-től a Bács-Kiskun Megyei Ügyészség vezetője, szabadidődben és a tudomány számára szentelt óráidban a jogtörténet, a jogi kultúrtörténet jeles kutatója, kutatási eredményeink ismertetője és közvetítője voltál az ügyészségi szervezetben és Bács-Kiskun megyében – valamint az utóbbi években az erdélyi büntetőjogtörténet feltárásának, szintézisének folyamatában.
Mint a Csemegi-kódex megszületésének időszakában a magyar jogászok legkiválóbbjai, a jogtörténet eredményeit a büntetőjogalkotás folyamatában is hasznosítani kívántad: cikkeket, tanulmányokat írtál a témában. Az ügyészi hivatásrend legjelesebbjeinek emlékét ápoltad, az ügyészi szervezet történetének legjobb ismerője voltál Magyarországon. Kutatási témáink Vajna Károly munkái kapcsán találkoztak, aki maga is gyakorló jogászként, a magyar börtönügy megújítójaként vállalta a jogtörténet, a jogi kultúrtörténet és jogi néprajz érdeklődésére egyaránt számot tartó büntetőjogi hagyományok gyűjtését és közzétételét. A kutató Nánási Lászlót rendkívüli alaposság, pontos tényismeret, részrehajlás nélküli helyzetértékelés és az összefüggések világos rendszerezése jellemezte, könyvismertetéseid pedig felértek egy-egy új tanulmánnyal.
A kibocsátó alma mater ha visszahívott, örömmel mentél oktatni és kutatni is. Nagyszerű volt együtt dolgozni a SZTE Állam- és Jogtudományi Karán a Homoki-Nagy Mária vezette Államtudományi kutatócsoportban, ahol Te az ügyészség, mint hivatásrend szerepével, történetével foglalkoztál. Edvi Illés Károly, továbbá a kecskeméti tudós koronaügyész, Vargha Ferenc volt számodra a példa a joggyakorlat és jogtudomány művelésének egységére – életükkel, munkásságukkal cikkeidben többször is foglalkoztál. Másik kedves témád ismét hazahúzott: a kecskeméti református jogakadémia történetének megírásában teljes szívvel-lélekkel vettél részt.
Utolsó találkozásunk 2019. november 28-29-én Pécsett a PTE ÁJK jogtörténész professzora, Kajtár István emlékére szervezett konferencián volt. Legutóbbi kedves témádról, a dél-alföldi betyárperek jogi és kriminalisztikai hátteréről tartottál előadást. A várt és szokott lelkesedést beárnyékolta, hogy november 15-én kaptad a hírt felmentésedről. Nem kérdeztünk erről, a közös időt arra használtuk, hogy hihetetlen szakmai tudásodból merítsünk.
Hiszen számunkra, egyetemi oktatók és kutatók számára rendkívül fontos voltál, PhD-s hallgatóink szemében pedig példa: lám, gyakorló jogászként is lehet tudományos pályát építeni, a tudományok művelése nem nélkülözhető a sikeres jogalkalmazói, szakmai pályához sem.
Emlékszel Csejtei Dezső filozófia óráira? Elsőéves joghallgatók voltunk Szegeden és 1979-et írtunk. A fiatal oktató előadásain dugig megtelt a nagy előadóterem. A tematika szerint a modern spanyol és német filozófia volt az óra tárgya. Ortegát, Spenglert, Nietzschét, Heideggert értelmezve, elemezve azonban rólunk és hozzánk beszélt. Hogy felelősek vagyunk sorsunkért, felelősek vagyunk azért, ami a mindennapokban történik és történhet velünk, körülöttünk. Kimondta, amiről akkoriban csak suttogva gondolkodhattunk: hogy a diktatúra a társadalmaknak nem az egyetlen reális létezési formája – és mi egy életre elhittük ezt…
Nagy Janka Teodóra
Új kutatócsoport alakult a Bölcsészettudományi Kutatóközpont Néprajztudományi Intézetben a Tagányi-hagyaték feltárására
A kutatócsoport munkáját biztosító NKFI pályázat címe:
Tagányi Károly (1858–1924) jogszokásgyűjtő programja és hagyatékának tudománytörténeti jelentősége
Futamideje: 2019.12.01 – 2023.11.30.
Azonosítója: NKFI FK 132220
A kutatócsoport szakmai hátterét a BTK Néprajztudományi Intézet és a Tárkány Szücs Ernő Jogi Kultúrtörténeti és Jogi Néprajzi Kutatócsoport jelenti. A kutatók négy intézményből érkeztek: a PTE Kultúratudományi, Pedagógusképző és Vidékfejlesztési Kar tanszékvezető egyetemi tanára Nagy Janka Teodóra és Horváth József, a győri Dr. Kovács Pál Könyvtár és Közösségi Tér igazgató-helyettese szenior kutatóként; Szeberényi Gábor, a PTE Egyetemi Könyvtár és Tudásközpont főigazgatója résztvevő kutatóként csatlakozott a pályázathoz. A BTK Néprajztudományi Intézet munkatársai közül Bognár Szabina (vezető kutató), Domokos Mariann és Szabó Ernő vesznek részt a kutatási programban.
A pályázat vezető kutatója, Bognár Szabina jogász-néprajzos. A BTK Néprajztudományi Intézet kutatójaként rendszeresen publikál a jogi néprajz tárgykörében; disszertációja alapján készült monográfiája A magyar népi jogélet kutatása címmel 2016-ban a Magyar Néprajzi Társaság kiadásában jelent meg. Nevéhez köthető Tagányi Károly 21. századi „újrafelfedezése”, Tagányi publikált örökségének számbavétele. Tagányi műveinek hatását és jelentőségét vizsgálja a nemzetközi és a hazai néprajztudományban.
Nagy Janka Teodóra jogász-néprajzos, a Tárkány Szücs Ernő Jogi Kultúrtörténeti és Jogi Néprajzi Kutatócsoport elnöke, a PTE KPVK egyetemi tanára, a projektben szenior kutató. Az 1990-es évek közepétől rendszeresen publikál a tradicionális népi önkormányzatokról (ezek között a föld- és faluközösségekről) és a népi jogéletről, annak magyar és nemzetközi kutatástörténetéről. A pályázatban részt vesz a 19. századi európai jogi néprajzi kutatások magyarországi hatásvizsgálatában. A jogi néprajz hazai képviselőjeként újabb és újabb témákkal jelentkezik, konferenciák és kiadványok sora jelzi hiánypótló tudományos és tudományszervező tevékenységét.
Horváth József történész-könyvtáros, a kora újkori végrendelet-kutatás megkerülhetetlen képviselője, a győri Dr. Kovács Pál Könyvtár és Közösségi Tér igazgató-helyettese. Több évtizedes forrásfeltáró és könyvtárosi tapasztalatai alapján szenior kutatóként segíti a Tagányi-hagyaték feltárását. Sokoldalú felkészültsége biztosíték arra, hogy értő feldolgozója lesz Tagányi Károly kora újkorra vonatkozó publikációinak és kéziratos hagyatékának, különös tekintettel a Tagányi-levelezésre.
Szeberényi Gábor történész-könyvtáros, a PTE Egyetemi Könyvtár és Tudásközpont főigazgatója. Feldolgozta a Tagányi-könyvtár 1920-as évekbeli Pécsre kerülésének történetét. Nevéhez köthető Tagányi historiográfiai hatásának minden korábbinál részletesebb feltárása; a Tagányi-tanítványok közül Holub József és Szekfű Gyula mester-tanítványi kapcsolatának részletes vizsgálata. A projekt keretében feldolgozza az 1920-as években Pécsre került Tagányi-könyvtár állományát, és folytatja Tagányi historiográfiai (társadalomtörténeti, tudománytörténeti) hatásának feltárását.
Domokos Mariann néprajzos-jogász, a BTK Néprajztudományi Intézet kutatója. Publikációinak nagy része a magyar népmesegyűjtés és kiadás 19. századi történetének különböző fejezeteit mutatja be. Számos tanulmány, egy monográfia a mesegyűjtés történetéről és egy klasszikus népmesegyűjtemény kéziratos és kiadott változatának szinoptikus, kritikai kiadása köthető nevéhez. Elsősorban másfél évtizedes forrásfeltáró tapasztalatait hasznosítja a különböző gyűjteményekben őrzött Tagányi-kéziratok számbavétele során. Vizsgálja Tagányi műveinek hatását és jelentőségét a néprajztudományban. Feltárja a 19. századi európai jogi néprajzi kutatások és az európai folklórgyűjtés történetének összefüggéseit, elsősorban a Grimm-testvérek magyar recepcióját kutatva.
Szabó Ernő ókortörténész-közgazdász, a BTK Néprajztudományi Intézet tudományos segédmunkatársa. A Tagányi-hagyatékról készülő adatbázis felelőse, aktív szerepet vállal a Tagányi-hagyaték feltárásában és feldolgozásában.
-
- Bognár Szabina
-
- Nagy Janka Teodóra
-
- Horváth József
-
- Szeberényi Gábor
-
- Domokos Mariann
-
- Szabó Ernő
A kutatás témája:
Tagányi Károly (1858–1924) történész-levéltárnok méltatlanul elfelejtett tudósunk, akinek témaválasztása, „stylje” is jóval univerzálisabb volt, mint kortársaié, felfogása nagyban elütött a korabeli magyar történetírók többségétől. A munkája iránt végletekig elkötelezett tudósként a 19. század végén rendkívüli képességekkel és erudícióval próbált meghonosítani több, Európában szintén abban az időszakban indult kutatási irányzatot. Szerteágazó próbálkozásai (közülük kiemelhető az őt az Akadémiába bejuttató A földközösség története Magyarországon című tanulmánya) – a modern levéltártani rendező elvek adaptálásától a helytörténetírás tudományos megalapozásán keresztül a gazdaságtörténet meghonosításáig – azonban túl korainak bizonyultak, s így sokáig nem akadt követőjük. Legfontosabb újítása, hogy egyre szélesebb forráskört vont be vizsgálataiba, a néprajztudományban és azon belül a néprajzi gyűjtésben is egy újabb forrásbázist látott. Így széles nemzetközi kitekintéssel nyomon követte a korszakban kibontakozó új tudomány eredményeit, és levéltári kutatásaival ötvözve építette be azokat munkáiba. Kifejezetten néprajzosok számára megfogalmazott jogszokásgyűjtő programjának első részét (A hazai élő jogszokások gyűjtéséről. I. rész. A családjog és öröklési jog köréből) 1919-ben tette közzé. Tagányi és a Magyar Néprajzi Társaság is, melynek a szerző 1920 és 1924 között elnöke volt, az európai tudományos közvéleménynek szánta a dolgozatot, így az 1922-ben németül is megjelenhetett. A jogszokásgyűjtő program folytatása azonban, ahogy a Tagányi-életmű nagy része is, máig kéziratban maradt. A kutatási program elsődleges célja a nem publikált fejezetek (dologi jog, kötelmi jog, büntetőjog) feldolgozása, digitalizálása és közzététele a Tárkány Szücs Ernő Jogi Kultúrtörténeti és Jogi Néprajzi Kutatócsoport által működtetett jogi néprajzi adatbázisban (www.jogineprajz.hu). A kutatócsoport természetesen a Tagányi-hagyaték teljességre törekvő feltárására vállalkozik, úgy a levelezés, a kéziratok, a jegyzetanyag, mind a részben Pécsre került Tagányi-könyvtár kapcsán – minden esetben vizsgálva a digitalizálás és a közzététel lehetőségeit. A kutatócsoport felvállalja Tagányi tudománytörténeti hatásának vizsgálatát is, melybe beletartozik a tanítványi kör, a mester-tanítványi viszony feltárása éppúgy, mint akár a budapesti, akár a bécsi levéltárosi szakmai körökben betöltött pozíció vizsgálata is. Tagányi programindítóinak hazai utóéletének vizsgálatán túl, fontos a nemzetközi kitekintés. Európa szerte zajlik a 19. század végi jogszokásgyűjtések eredményeinek feltárása-újraértelmezése; a Tagányi-hagyaték feltárása is ebbe a diskurzusba illeszkedik. A szoros nemzetközi együttműködés elősegíti a hazánk területét érintő 19. századi gyűjtések eredményeinek feltérképezését.
Tagányi (publikált és kiadatlan) örökségének teljességre törekvő, tudományos igényű számbavétele, közzététele és feldolgozása a tudománytörténet hiánypótló vállalkozása.
2019. november 28-29. „A JOG KULTURÁLIS HOLDUDVARA” KAJTÁR ISTVÁN EMLÉKKONFERENCIA
Kedves Előadók, Kedves Kutatócsoport Tagok, Tisztelt Kollégák!
Először is a szervezők nevében szeretném megköszönni, hogy részt vettetek „A jog kulturális holdudvara” Kajtár István Emlékkonferencián a Magyar Tudomány Ünnepe alkalmából Pécsett, a PAB-székházban 2019. november 28-29-én.
Mindkét nap szakmaisága, szellemisége méltón idézte Kajtár István professzor úr, a jogtörténész, a jogi kultúrtörténész, a professzor, a kolléga, a barát emlékét.
Köszönet ezért valamennyi előadónak, emlékezőnek és résztvevőnek!
A konferencián elhangzott előadások megjelentetését tervezzük, a kézirat leadására vonatkozó részletes információkat 2020. január 31-ig pontosítjuk.
Szíves üdvözlettel a konferencia szervezőbizottsága nevében:
Prof. Dr. Nagy Janka Teodóra
PAB Jogdogmatikai és Jogtörténeti Munkabizottság
alelnöke,
a Tárkány Szücs Ernő Jogi Kultúrtörténeti és Jogi Néprajzi Kutatócsoport
elnöke
Imreh István konferencia Kolozsvár 2019. 09. 12-13.
Az Erdélyi Múzeum-Egyesület, a Kolozsvári Akadémiai Bizottság Történettudományi Szakbizottsága, a Babeş-Bolyai Tudományegyetem Magyar Történeti Intézete és a Magyar Tudományos Akadémia Bölcsészettudományi Kutatóközpont Történettudományi Intézete 2019. szeptember 12-13-án emlékkonferenciát szervezett a száz éve született Imreh István tiszteletére.
A konferencián a résztvevők a Házsongárdi temetőben megkoszorúzták Imreh István sírját, majd az EME székházában kétnapos tudományos konferencián emlékeztek meg a történész Imreh István több tudományterületet érintő
munkásságáról.
Az emlékkonferencián a Tárkány Szücs Ernő Jogi Kultúrtörténeti és Jogi Néprajzi Kutatócsoport több tagja is részt vett. Nagy Janka Teodóra a Kutatócsoport elnöke Imreh István és a székely falvak jog-, szokás- és értékrendje címmel tartott előadást; Mezey Barna a Kutatócsoport társelnöke a falutörvények szankciórendszeréről adott áttekintést. A Kutatócsoport alapító tagjai közül Bánkiné Molnár Erzsébet A helyi törvények, mint az autonómia belső szabályozói cím alatt a jász és a székely önigazgatás közötti párhuzamok feltárására vállalkozott; Homoki-Nagy Mária példákon keresztül mutatta be, miként élhet tovább a szokás és a szokásjog a késői jogalkotásban. Nánási László egy korai erdélyi büntetőjogi kodifikációs kísérletről, a 1810/11-es kolozsvári országgyűlés büntető kódexéről számolt be. Bognár Szabina tudományos titkár Imreh Istvánnak a magyar népi jogélet kutatásában betöltött szerepét ismertette. A konferencia részletes programja itt érhető el.
Köszönjük a Házigazdák és a Szervezők áldozatos munkáját!
Búcsúzunk… Dr. iur. Dr. habil. Kajtár István DSc. prof. emeritus (1951–2019)
Abiit, non obiit
Kajtár István 1951-ben született Nagykanizsán, 1970-ben a fonyódi Karikás Frigyes Gimnáziumban érettségizett, a Pécsi Tudományegyetem Állam- és Jogtudományi Karán 1977-ben vette át diplomáját. A kar Jogtörténeti Tanszékén 1974-1977 között demonstrátorként, ezt követően tudományos továbbképzési ösztöndíjas gyakornokként dolgozott, majd tanársegédi (1979), adjunktusi (1982), illetve docensi (1989) kinevezést kapott. A kari közéletben 1990-1996 között dékánhelyettesként, 2013-ig a Kari Tanács tagjaként vett részt.
„A burzsoá városi jog kialakulása Magyarországon” című értekezésével 1987-ben kandidátusi fokozatot szerzett, 1994-ben habilitált. Egyetemi tanári kinevezését követően 1995-ben lett vezetője a Pécsi Tudományegyetem Állam- és Jogtudományi Kar Jogtörténeti és Római Jogi Tanszékének, illetve időközben önállósult Jogtörténeti Tanszékének. Nyugállományba vonulása után (2013) professor emeritusként továbbra is részt vett a tanszék munkájában. „A 19. századi modern magyar állam- és jogrendszer alapjai” című értekezésének megvédésével 2003-ban lett a Magyar Tudományos Akadémia doktora. A PTE ÁJK Doktori iskolájának doktori alprogram vezetője, témavezetője, a PTE BTK Interdiszciplináris Doktori Iskolájának témahirdetője, előadója. A Szent István Tudományos Akadémia rendes tagja, munkásságát számos kitüntetéssel ismerték el: Sub auspiciis Rei Publicae popularis doktor (1978), Pro Scientia aranyérem (1993), Magyar Felsőoktatásért Emlékplakett (1993), Magyar Köztársasági Érdemrend Lovagkeresztje (2008).
(Prof. Visegrády Antal Prof. Kajtár István „Jogi kultúrtörténet” címmel a Szent István Tudományos Akadémián tartott székfoglaló előadásán – Budapest, 2017. 11. 06. – elhangzott laudációja alapján)
*
Már egy idő óta tudtuk, hogy nincsen rendben az egészsége, mégis váratlan volt és megrázó a hír: Kajtár István, a nemzetközi hírű jogtörténész professzor, közel két évtizedig a Pécsi Tudományegyetem Állam- és Jogtudományi Kar Jogtörténeti Tanszékének vezetője, nyugdíjba vonulását követően professor emeritusa, a magyar jogi kultúrtörténet egyik első hazai képviselője, a magyar jogi néprajzi kutatások elhivatott támogatója, a Tárkány Szücs Ernő Jogi Kultúrtörténeti és Jogi Néprajzi Kutatócsoport alapító tagja 2019. augusztus 18-án hajnalban itt hagyott bennünket: családját, barátait, kollégáit, tanítványait és tisztelőit.
A nagyívű jogtudósi életpályát számosan fogják majd értelmezni és értékelni: városi közigazgatás történettel foglalkozó publikációit, osztrák-magyar összehasonlító jogtörténeti tanulmányait, magyar – elsősorban pécsi – egyetem- és jogi képzéstörténeti munkáit, hadtörténeti cikkeit, továbbá a jogtörténész kollégák szakmai eredményeit folyamatosan figyelemmel kísérő, értő állam- és jogtudományi recenzióit.
A Magyar Tudományos Művek Tárában számon tartott, 1973-2018 között megjelent 219 közlemény (17 könyv szerzőként és szerkesztőként, 40 tudományos folyóiratcikk, 72 könyvrészlet, mely utóbbiak közel fele idegennyelvű) és a 736 független hivatkozás pontosan felrajzolja a jogtörténészi pályaívet. A professzora, Csizmadia Andor által útjára bocsátott közigazgatás-, intézmény- és képzéstörténeti kutatóból a tradicionális és modern jogfejlődés folyamatát európai kitekintéssel vizsgáló, a jogelmélet és joggyakorlat jelenidejű kihívásaira is választ kereső jogtudóssá, a jogászcéh jövő nemzedékéért (kutatókért és gyakorló szakemberekért egyaránt) felelősséget vállaló egyetemi professzorrá válás állomásait.
A búcsúszavak most a Tárkány Szücs Ernő Jogi Kultúrtörténeti és Jogi Néprajzi Kutatócsoport alapító tagjához szólnak, aki nélkül a hazai jogi kultúrtörténet, a jogi néprajz és a kutatócsoport sem érhette volna el mindannyiunk által számon tartott eredményeit.
Kajtár István az elsők egyike volt, aki Magyarországon a jogi kultúrtörténetről írt: 1982-ben Kengyel Miklóssal az ítéleti preambulumokat, 1986-ban a fogvatartottak kérvényírási szokásait vizsgálta a Bach-korszak elején. Két esztendővel később Visegrády Antallal a hazai szakirodalomban gyakran idézett joghatékonysági vizsgálatokról szóló közös tanulmányban a jogi kultúra jogtörténeti dimenzióiról írt, az elkövetkező években pedig cikkek sora következett, amelyek a jogtörténészként kutatott téma jogi kultúrtörténeti vonatkozásait is közreadták, új kutatások tárgyává téve „a jog kulturális holdudvarát”.
Nem véletlen, hogy a krakkói, a prágai és a pozsonyi egyetem mellett kétévtizedes együttműködést alakított ki a grazi Karl Franzens Universität jogtörténeti tanszékével. Gernot Kocher tanszékvezető professzorral, a jogtörténeti kutatásokhoz a vizuális információkat (a régészeti leleteket és a képi ábrázolásokat) is segítségül hívó ún. Rechtsarchäologie irányzat képviselőjével 1992-től, Zeichen und Symbole des Rechts jogi ikonográfiai monográfiája megjelenésének évétől hirdetettek közös szemináriumot húsz éven át Pécsett, illetve Grazban. Az együttműködés eredménye nemcsak Kocher professzor több tízezer felvételből álló jogtörténeti képgyűjteményének a közös jogi kultúrtörténeti szeminárium rendelkezésére bocsátása, illetve monográfiájának magyar nyelvű megjelentetése a pécsi tanszék gondozásában, hanem Kajtár István mind nagyobb számú és változatos tematikájú jogi kultúrtörténeti tanulmányainak publikálása, továbbá a jogi kultúrtörténet pécsi műhelyének megalakulása volt.
Kajtár István 2004-ben kiadott Bevezetés a jogi kultúrtörténetbe monográfiája a kutatási terület és az egyetemi oktatás mindmáig meghatározó zsinórmértékévé vált. Ahogyan az utolsó, közös OTKA-kutatás eredményeit összegző, a jogi kultúrtörténet forrásairól, módszertani és elméleti kérdéseiről, eredményeiről (ezek között saját kezdeményezői szerepéről és 1982-2016 között megjelent mintegy negyven jogi kultúrtörténeti publikációjáról) írott áttekintésében fogalmazott: munkássága egyik legfontosabb eredményének azt tekintette, hogy a jogtörténeti szakma nyitottá vált a jogi kultúrtörténet iránt.
*
Zárásként néhány személyes mondat… Tisztelt Professzor Úr, Kedves István! Köszönöm neked, hogy amikor az interdiszciplináris kutatásoknak még híre-hamva sem volt Magyarországon, Pécsett, az ÁJK Doktori Iskolájában a néprajz felől érkezve a jogtörténetben hazataláltam. Témát kaptam Tőled, bizalmat és hitet. Valódi mentorként – vagy ahogyan te fogalmaztál, „szellemi atyaként” segítettél kutatóvá formálódásomban. Ahogyan hallgatóid, kollégáid tiszteltek szakmai tudásod, emberséged miatt, az számomra is példa volt az egyetemi oktatói pályán. Ha valami nehézség akadt, amit meg kellett oldani, fel- alá sétáltál hátad mögött összekulcsolt kézzel, és végül mindig volt néhány biztató, a nehézségeken tovább lendítő mondatod.
Most, hogy útra keltél – sajnos nem a tanulmányodban idézett háborúzó antik görögök hajóinak egyikén, hanem Kháron ladikján –, csak képzelem, hogy homlokodat ráncolva egy félmosollyal még visszafordulsz és felemeled a mutatóujjad: „Nem keseregni kell, hanem folytatni tovább…”
Nagy Janka Teodóra
