Category Archives: Bejegyzések

Jogi kultúrtörténeti, jogi néprajzi kuriózumok és egyéb ínyencségek – Tárkány Szücs Ernő-díjasok előadásai a Magyar Tudomány Ünnepén (2023. 11.10.)

A Magyar Tudomány Ünnepének Tolna megyei programjaként a Kutatócsoport, a Magyar Jogász Egylet Tolna Megyei Szervezete a Tolna Megyei Tudományos Ismeretterjesztő Egyesület és az MTA PAB IX. Gazdaság- és Jogtudományok Szakbizottság Jogdogmatikai és Jogtörténeti Munkabizottsága Jogi kultúrtörténeti, jogi néprajzi kuriózumok és egyéb ínyencségek címmel szervezett tudományos ismeretterjesztő programot Szekszárdon. Dr. Tárkány Szücs Attila, a Vásárhelyi Testamentum Alapítvány kurátorának köszöntő szavait követően a Kutatócsoport Tárkány Szücs Ernő-díjas kutatóinak előadásait hallhatták a részt vevők.

Prof. Dr. Mezey Barna egyetemi tanár (ELTE ÁJK, MTA-ELTE Jogtörténeti Kutatócsoport, Tárkány Szücs Ernő-díj I. fokozat, 2023) A halálbüntetés kérdése a reformkorban, Szabó Ernő történész (HU-REN NTI, PTE BTK, Tárkány Szücs Ernő-díj II. fokozat, 2023) Az élő jog holt emlékei – a római síremlékek jogi szimbólumai (?), Prof. Dr. Nagy Janka Teodóra tanszékvezető egyetemi tanár (PTE KPVK, Tárkány Szücs Ernő-díj I. fokozat, 2021) A magyar nyelvű jogi tudományos ismeretterjesztés egyik első erdélyi emléke (Cserei Farkas: A’ magyar és székely aszszonyok’ törvénye. Kolozsvár, 1800) címmel osztotta meg gondolatait a nagyszámú szakemberrel és az érdeklődő közönséggel.

A program házigazdája Dr. Szabó Tamás elnök (Magyar Jogász Egylet Tolna Megyei Szervezete) és Dr. Nagy Janka Teodóra elnök (Tolna Megyei Tudományos Ismeretterjesztő Egyesület) volt, a Márton nap pedig alkalmat adott az asztaltársaságok számára a jó hangulatú beszélgetés folytatására.

MEGHÍVÓ: 2022. november 10. (péntek) 16.00 óra

Dr. Mezey Barna jogtörténész professzor vehette át kutatói életműve elismeréseként a „Tárkány Szücs Ernő-díj” I. fokozatát

A PTE KPVK Tárkány Szücs Ernő Jogi Kultúrtörténeti és Jogi Néprajzi Kutatócsoportja és a Testamentum Alapítvány 2021-ben elhatározta, hogy Tárkány Szücs Ernő születésének 100. évfordulóján egy róla elnevezett díjjal is emléket állít a magyar jogi néprajz, a magyar jogtörténet és a magyar néprajztudomány nemzetközileg is elismert kutatójának. A Bölcsészettudományi Kutatóközpont, mint Tárkány Szücs Ernő korábbi foglalkoztatójának jogutódja, szellemi örökségének egyik gondozója szintén támogatta ezt a kezdeményezést. A „Tárkány Szücs Ernő-díj” I. fokozata „a jogi néprajz, jogi kultúrtörténet kutatása során kiemelkedő eredményt elért kutató, illetve szakember számára adományozható. E kategória díja ugyanazon személynek életében csak egyszer adható, a díj megosztása nem lehetséges.”

A „Tárkány Szücs Ernő-díj” I. fokozatát 2023-ban a Kuratórium döntése alapján Dr. Mezey Barna jogtörténész professzor, a Tárkány Szücs Ernő Jogi Kultúrtörténeti és Jogi Néprajzi Kutatócsoport társelnöke vehette át.

A komoly pénzbeli elismeréssel is járó díjat ünnepélyes keretek között át 2023. június 1-én Pécsett a PAB székházban, a Tárkány Szücs Ernő Jogi Kultúrtörténeti és Jogi Néprajzi Kutatócsoport XI. Jogi néprajzi és jogi kultúrtörténeti nemzetközi interdiszciplináris konferenciáján adta át Dr. Tárkány Szücs Attila, a Vásárhelyi Testamentum Alapítvány kurátora, Dr. Balogh Balázs, a Bölcsészettudományi Kutatóközpont főigazgatója és Dr. Nagy Janka Teodóra a Kutatócsoport elnöke az alábbi méltatás elhangzását követően.

Dr. Mezey Barna

(laudáció)

I.Szakmai életrajz

Mezey Barna (Debrecen, 1953. május 27. –) a magyar alkotmány- és jogtörténet nemzetközileg elismert professzora, a Magyar Tudományos Akadémia doktora. Az Eötvös Loránd Tudományegyetem Állam- és Jogtudományi Kar Magyar Állam- és Jogtörténeti Tanszékének tanszékvezető egyetemi tanára (1993-2022), az ELTE Állam-és Jogtudományi Kar dékánhelyettese (1996-2000), dékánja (2000-2008), az Eötvös Loránd Tudományegyetem rektora (2010-2017), a Magyar Rektori Konferencia elnöke (2012-2014).

Budapesten a Kölcsey Ferenc Gimnáziumban érettségizett (1971), az ELTÉN szerzett jogi diplomát (1977) és folytatott posztgraduális szociológiai tanulmányokat (1978-1980). 1977-1983 között az MTA munkatársa volt, majd az ELTE Állam- és Jogtudományi Kar Magyar Állam- és Jogtörténeti Tanszékén egyetemi adjunktus (1983), egyetemi docens (1991), egyetemi tanár (2000), 1993-tól közel 30 évig (1993-2022-ig) a tanszék vezetője.

Kutatási eredményeit több mint 500 külföldön és Magyarországon megjelent idegen és magyar nyelvű tudományos közleményben, közel 750 könyvben, könyvfejezetben, tanulmányban, folyóiratcikkben, ismeretterjesztő munkában publikálta.

Nemzetközi és hazai tudományszervezői tevékenysége széles körű: elsősorban német egyetemekkel közös) képzésszervezés, vendégoktatás, kutatómunka; nemzetközi és hazai szerkesztőbizottsági és tudományos tanácsadó testületi felkérések, szakmai és közéleti tisztségek. Tudományos munkásságát, kutatási eredményeit, közéleti tevékenységét számos díj és elismerés jelzi.

II. Kutatói pálya

Mezey Barna jogászgenerációk számára a magyar alkotmány- és jogtörténet, ezen belül az alkotmány- és parlamentarizmustörténet, továbbá a büntetés-végrehajtás történet oktatója, iskolateremtő kutatója. Kutatói és tudományszervezői pályájának fontos részévé vált a jogi kultúrtörténeti kutatás is: különös tekintettel a jogi szimbólumokra és a jogi néprajzra.

Már a Rákóczi szabadságharc időszakával foglalkozó tanulmányaiban felbukkantak a jogi kultúra egyes értelmezési kérdései, a jogforrástani problémák egyetlen diszciplínán túlmutató, új szempontú megközelítésének szükségessége. A büntetőjogi, büntetés-végrehajtás történeti kutatások eredményeinek publikálása során pedig megfogalmazta a jogi kultúrtörténeti kutatások fontosságát. Tagányi Károly, Tárkány Szücs Ernő és Imreh István – a hazai népi jogéletkutatások összefoglalásának is tekinthető – életműve hívta fel figyelmét a jog és a néprajz a 19. században még magától értetődő találkozási pontjaira.

III. Szerepvállalás a jogtörténet, jogi kultúrtörténet és jogi néprajz közös kutatási programjaiban

Mezey Barna professzornak meghatározó szerepe volt annak a nagyszabású jogtörténeti, jogi kultúrtörténeti alapokon, a jogi néprajzzal közösen megvalósuló kutatási programnak a megszületésében, szakmai és tudományszervezeti irányításában, támogatásában, amely konferenciák sorozata folyamán szervezte jogtörténészek, néprajztudósok, muzeológusok, levéltárosok, történészek részvételével az együttműködést, az összehasonlító kutatásokat. A kutatási területhez kapcsolódó OTKA, NKA-kutatások, továbbá 2019-től az MTA-ELTE Jogtörténeti Kutatócsoport tevékenységének eredményeképp fontos jogtörténeti, jogi kultúrtörténeti és a jogi néprajz számára is meghatározó kutatási szintézisek, összefoglaló publikációk láttak napvilágot.

A Jogi kultúra, processusok, rituálék és szimbólumok tanulmánykötet után (Szerk. Mezey Barna, Gondolat Kiadó, Budapest, 2006.) 2011-ben jelent meg a jog- és néprajztudomány által egyaránt mérföldkőként számon tartott, a tudományközi együttműködések eredményeit összefoglaló, és a kutatás új irányait, feladatait is kijelölő tanulmánykötet (Jogi néprajz, jogi kultúrtörténet. Tanulmányok a jogtudományok, a néprajztudományok és a történettudományok köréből.  Szerk.: Mezey Barna-Nagy Janka Teodóra, ELTE Eötvös Kiadó, Budapest, 2011.).

Mezey Barna professzornak meghatározó szerepe volt abban a tudományközi együttműködésben is, amely eredményeként megalakult a Tárkány Szücs Ernő Jogi Kultúrtörténeti és Jogi Néprajzi Kutatócsoport (Szekszárd, 2011. október 05.). Alapító tagként és társelnökként a jogi kultúrtörténet és a jogi néprajz tárgykörében konferenciák, szakmai tanácskozások szervező- és programbizottságának tagja és előadója volt. Rendszeresen publikált a jogi kultúrtörténet témakörében nemzetközi és magyar szakfolyóiratokban, valamint a Kutatócsoport könyvsorozatában. Aktívan részt vett a Jogi Kultúrtörténeti, Jogi Néprajzi Digitális Adattár kialakításában. A Jogtörténeti Szemle, amelynek főszerkesztője, ma is a jogi kultúrtörténet és a jogi néprajz publikációs bázisa.

Mezey Barna professzor a jogszokásokról írt publikációi jogdogmatikai szempontból a jogtörténet, jogi kultúrtörténet mellett megkerülhetetlenek a magyar néprajztudomány, a népi jogéletkutatás számára is. 1.Jogtörténészként tisztázta a jogi néprajzi kutatások egyik alapvető jogintézménye, a jogszokások helyét és szerepét a magyar jogfejlődésben. 2.Meghatározó szerepet vállalt Tárkány Szücs Ernő életművének és a magyar népi jogéletkutatás eredményeinek a hazai jogtörténetírásba és kutatásba illesztésében, 4.a jogi vonatkozású néprajzi adatok a jogtörténetírást gazdagító forrásértékének és szerepének hangsúlyozásában.  Az általa vezetett MTA-ELTE Jogtörténeti Kutatócsoport (A szuverenitás változatai a 19-20. század magyar jogfejlődésében 2019-2024) a jogi néprajz egyik alapvető kérdésének – a jogképződés és a jogalkalmazás a népi jogélet színterein történő – vizsgálatával a magyar jog rendszerszintű működését meghatározó kutatásokba is beemelte, annak szerves részévé tette a jog- és néprajztudomány kutatási közösségét.

Dr. Mezey Barna jogtörténész professzor, a Tárkány Szücs Ernő Jogi Kultúrtörténeti és Jogi Néprajzi Kutatócsoport társelnöke kutatói életműve, a jogtörténet, a jogi kultúrtörténet kutatása során elért kiemelkedő, a magyar jogi néprajz számára alapvető, értékteremtő tudományos munkássága elismeréseként veheti át a Kuratórium döntése alapján a „Tárkány Szücs Ernő-díj” I. fokozatát.

XI. Jogi néprajzi és jogi kultúrtörténeti nemzetközi interdiszciplináris konferencia és a Tárkány Szücs Ernő-Díj átadása a Pécsi Tudományegyetemen

ASzekszárdon 2011-ben alakult Tárkány Szücs Ernő Jogi Kultúrtörténeti és Jogi Néprajzi Kutatócsoport (PTE KPVK) immár XI. nemzetközi és interdiszciplináris konferenciáját rendezte meg a Vásárhelyi Testamentum Alapítvány, az ELTE-MTA Jogtörténeti Kutatócsoport (ELKH), az MTA Állam- és Jogtudományi Bizottság Jogtörténeti Albizottsága, a Magyar Néprajzi Társaság Társadalomnéprajzi Szakosztálya és a Bölcsészettudományi Kutatóközpont Néprajztudományi Intézet együttműködésével, a Miniszterelnökség és a Kulturális és Innovációs Minisztérium támogatásával.

A 2023. június 1-én Pécsett a PAB Székházban Dr. Szili Katalin, az Universitas Quinqueecclesiensis Alapítvány kurátora, Dr. Lénárd László, a PAB elnöke és Dr. Nagy Janka Teodóra, a Tárkány Szücs Ernő Jogi Kultúrtörténeti és Jogi Néprajzi Kutatócsoport elnöke által megnyitott konferenciára a hazai jogtörténészek, jogászok, történészek, néprajzosok mellett Mongóliából, Erdélyből és Eszékről is érkeztek előadók.

A konferencián ismét átadták a Vásárhelyi Testamentum Alapítvány, a Bölcsészettudományi Kutatóközpont és a PTE KPVK Kutatócsoportja által alapított Tárkány Szücs Ernő-díjat. A díj alapítását kezdeményező Dr. Tárkány Szücs Attila édesapja tudományos életpályája előtt is tisztelegve kívánta felhívni a tudományos élet és a közönség figyelmét a magyar jogi néprajz, a jogi kultúrtörténet legkiválóbb kutatóira, a terület új kutatási eredményeire.

A Tárkány Szücs Ernő-díj I. fokozatát 2023-ban Dr. Mezey Barna jogtörténész professzor, a Tárkány Szücs Ernő Jogi Kultúrtörténeti és Jogi Néprajzi Kutatócsoport társelnöke vehette át kutatói életműve, a jogtörténet, a jogi kultúrtörténet kutatása során elért kiemelkedő, a magyar jogi néprajz számára alapvető, értékteremtő tudományos munkája elismeréseként.

A Tárkány Szücs Ernő-díj fiatal kutatók számára adható II. fokozatát 2023-ban Szabó Ernő történész, a Tárkány Szücs Ernő Jogi Kultúrtörténeti és Jogi Néprajzi Kutatócsoport tudományos munkatársa vehette át a jogi néprajz, jogi kultúrtörténet kutatása során elért kiemelkedő teljesítménye, szakmai eredményei alapján.

A komoly pénzbeli elismeréssel is járó díjat Dr. Tárkány Szücs Attila, a Vásárhelyi Testamentum Alapítvány kurátora; Dr. Balogh Balázs, a Bölcsészettudományi Kutatóközpont főigazgatója és Dr. Nagy Janka Teodóra a Kutatócsoport elnöke adta át.

A díjazottak és a plenáris program előadásait rendkívüli érdeklődés kísérte a szakmai közönség és az egyetemi hallgatók részéről. A külföldi előadók közül Batbayar Zeneemyadar Mongólia volt magyarországi nagykövete, az ELTE volt diákja, ma az ulan batori Shihihutug Egyetem jogi karának tanára a mongol házassági jogszokásokról beszélt, Dr. Njari Denis, az eszéki J. J. Strossmayer Egyetem tanszékvezető egyetemi tanára a 20. század elején Eszéken a magyar nyelvhasználat joggyakorlatát ismertette előadásában.

A Kutatócsoport nemzetközi elismertségének fontos állomását jelentette az Acta Ethnographica Hungarica jogi néprajzi tematikus száma. A Bölcsészettudományi Kutatóközpont Néprajztudományi Intézet angol nyelvű folyóiratát Dr. Fülemile Ágnes főszerkesztő mutatta be, a jogi néprajzi számot a vendégszerkesztők (Bognár Szabina–Nagy Janka Teodóra) nevében Dr. Bognár Szabina ismertette.

A másnap Szekszárdon, a PTE KPVK épületében folytatódó konferencia előadásai szintén a családi és öröklési jogszokások tematikájához kapcsolódtak (pl. a családi kötelék jelképei, a jegyesség, ágytól, asztaltól elválás, bűnbe esett balladahősök, a kiskorú árvákról gondoskodás, az öröklési jog hatása a családszerkezetre, a gyermekek a spanyol jogszokásokban).

A konferencia tematikus szekciói a jogszokások jogtudományi és néprajztudományi vizsgálatával és az erdélyi jogszokásokkal foglalkoztak, illetve Tagányi Károly, a magyar jogszokáskutatás 1919-ben megjelent első tudományos programadó tanulmánya szerzőjének munkássága előtt tisztelegtek. A jelenlévők betekinthettek a „Tagányi Károly (1858–1924) jogszokásgyűjtő programja és hagyatékának tudománytörténeti jelentősége” című pályázatban (NKFI FK-132220) elkészült, a http://jogineprajz.hu honlapon elérhető adatbázisokba is. A konferencia kiváló lehetőséget teremtett a jogi néprajz, jogi kultúrtörténet nemzetközi és a Kárpát-medence magyarsága körében folytatott kutatások legújabb eredményeinek megismerésére és a tudományközi szakmai párbeszédre.


A konferencia sajtóvisszhangja:

Bölcsészettudományi Kutatóközpont: XI. Jogi néprajzi és jogi kultúrtörténeti konferencia és a Tárkány Szücs Ernő-Díj átadása

UnivPécs: Élő jogszokások a kongresszus fókuszában

PTE KPVK: XI. Jogi néprajzi és jogi kultúrtörténeti nemzetközi interdiszciplináris konferencia és a Tárkány Szücs Ernő-Díj átadása a PTE-n

PTE Alumni: Élő jogszokások a kongresszus fókuszában

MTA–ELTE Jogtörténeti Kutatócsoport: XI. Jogi néprajzi és jogi kultúrtörténeti nemzetközi interdiszciplináris konferencia 

TEOL: Mongóliából, Erdélyből és Eszékről is érkeztek előadók

BAMA: Mongóliából, Erdélyből és Eszékről is érkeztek előadók

PixelTv: Jogi néprajzi és jogi kultúrtörténeti nemzetközi interdiszciplináris konferencia a PTE-en Tárkány Szücs Ernő és Tagányi Károly szellemében

Rádió Antritt: Az élő jogszokások nyomában bejárták Tolnát és Baranyát – A Szekszárdi Tárkány Szücs Ernő Jogi Kultúrtörténeti és Jogi Néprajzi Kutatócsoport XI. nemzetközi interdiszciplináris konferenciája

Szekszárdi Vasárnap: Élő jogszokások nyomában jártak Tolnában és Baranyában

Research Centre for the Humanities: “LIVING LEGAL CUSTOMS” XI. International Interdisciplinary Conference on Legal Ethnography and Legal Cultural History and the Presentation of the “Tárkány Szücs Ernő Award” at the University of Pécs

Bárth János kitüntetése

A Magyar Néprajzi Társaság Bárth János néprajzkutató, ny. múzeumigazgató munkáját a Pro Ethnographia Minoritatum emlékéremmel ismerte el. A kitüntetés átadására Budapesten a Társaság közgyűlésén, 2023. május 24-én került sor. Gratulálunk!