Abiit, non obiit

Kajtár István 1951-ben született Nagykanizsán, 1970-ben a fonyódi Karikás Frigyes Gimnáziumban érettségizett, a Pécsi Tudományegyetem Állam- és Jogtudományi Karán 1977-ben vette át diplomáját. A kar Jogtörténeti Tanszékén 1974-1977 között demonstrátorként, ezt követően tudományos továbbképzési ösztöndíjas gyakornokként dolgozott, majd tanársegédi (1979), adjunktusi (1982), illetve docensi (1989) kinevezést kapott. A kari közéletben 1990-1996 között dékánhelyettesként, 2013-ig a Kari Tanács tagjaként vett részt.

„A burzsoá városi jog kialakulása Magyarországon” című értekezésével 1987-ben kandidátusi fokozatot szerzett, 1994-ben habilitált. Egyetemi tanári kinevezését követően 1995-ben lett vezetője a Pécsi Tudományegyetem Állam- és Jogtudományi Kar Jogtörténeti és Római Jogi Tanszékének, illetve időközben önállósult Jogtörténeti Tanszékének. Nyugállományba vonulása után (2013) professor emeritusként továbbra is részt vett a tanszék munkájában. „A 19. századi modern magyar állam- és jogrendszer alapjai” című értekezésének megvédésével 2003-ban lett a Magyar Tudományos Akadémia doktora. A PTE ÁJK Doktori iskolájának doktori alprogram vezetője, témavezetője, a PTE BTK Interdiszciplináris Doktori Iskolájának témahirdetője, előadója. A Szent István Tudományos Akadémia rendes tagja, munkásságát számos kitüntetéssel ismerték el: Sub auspiciis Rei Publicae popularis doktor (1978), Pro Scientia aranyérem (1993), Magyar Felsőoktatásért Emlékplakett (1993), Magyar Köztársasági Érdemrend Lovagkeresztje (2008).

(Prof. Visegrády Antal Prof. Kajtár István „Jogi kultúrtörténet” címmel a Szent István Tudományos Akadémián tartott székfoglaló előadásán – Budapest, 2017. 11. 06. – elhangzott laudációja alapján)

*

Már egy idő óta tudtuk, hogy nincsen rendben az egészsége, mégis váratlan volt és megrázó a hír: Kajtár István, a nemzetközi hírű jogtörténész professzor, közel két évtizedig a Pécsi Tudományegyetem Állam- és Jogtudományi Kar Jogtörténeti Tanszékének vezetője, nyugdíjba vonulását követően professor emeritusa, a magyar jogi kultúrtörténet egyik első hazai képviselője, a magyar jogi néprajzi kutatások elhivatott támogatója, a Tárkány Szücs Ernő Jogi Kultúrtörténeti és Jogi Néprajzi Kutatócsoport alapító tagja 2019. augusztus 18-án hajnalban itt hagyott bennünket: családját, barátait, kollégáit, tanítványait és tisztelőit.

A nagyívű jogtudósi életpályát számosan fogják majd értelmezni és értékelni: városi közigazgatás történettel foglalkozó publikációit, osztrák-magyar összehasonlító jogtörténeti tanulmányait, magyar – elsősorban pécsi – egyetem- és jogi képzéstörténeti munkáit, hadtörténeti cikkeit, továbbá a jogtörténész kollégák szakmai eredményeit folyamatosan figyelemmel kísérő, értő állam- és jogtudományi recenzióit.

A Magyar Tudományos Művek Tárában számon tartott, 1973-2018 között megjelent 219 közlemény (17 könyv szerzőként és szerkesztőként, 40 tudományos folyóiratcikk, 72 könyvrészlet, mely utóbbiak közel fele idegennyelvű) és a 736 független hivatkozás pontosan felrajzolja a jogtörténészi pályaívet. A professzora, Csizmadia Andor által útjára bocsátott közigazgatás-, intézmény- és képzéstörténeti kutatóból a tradicionális és modern jogfejlődés folyamatát európai kitekintéssel vizsgáló, a jogelmélet és joggyakorlat jelenidejű kihívásaira is választ kereső jogtudóssá, a jogászcéh jövő nemzedékéért (kutatókért és gyakorló szakemberekért egyaránt) felelősséget vállaló egyetemi professzorrá válás állomásait.

A búcsúszavak most a Tárkány Szücs Ernő Jogi Kultúrtörténeti és Jogi Néprajzi Kutatócsoport alapító tagjához szólnak, aki nélkül a hazai jogi kultúrtörténet, a jogi néprajz és a kutatócsoport sem érhette volna el mindannyiunk által számon tartott eredményeit.

Kajtár István az elsők egyike volt, aki Magyarországon a jogi kultúrtörténetről írt: 1982-ben Kengyel Miklóssal az ítéleti preambulumokat, 1986-ban a fogvatartottak kérvényírási szokásait vizsgálta a Bach-korszak elején. Két esztendővel később Visegrády Antallal a hazai szakirodalomban gyakran idézett joghatékonysági vizsgálatokról szóló közös tanulmányban a jogi kultúra jogtörténeti dimenzióiról írt, az elkövetkező években pedig cikkek sora következett, amelyek a jogtörténészként kutatott téma jogi kultúrtörténeti vonatkozásait is közreadták, új kutatások tárgyává téve „a jog kulturális holdudvarát”.

Nem véletlen, hogy a krakkói, a prágai és a pozsonyi egyetem mellett kétévtizedes együttműködést alakított ki a grazi Karl Franzens Universität jogtörténeti tanszékével.  Gernot Kocher tanszékvezető professzorral, a jogtörténeti kutatásokhoz a vizuális információkat (a régészeti leleteket és a képi ábrázolásokat) is segítségül hívó ún. Rechtsarchäologie irányzat képviselőjével 1992-től, Zeichen und Symbole des Rechts jogi ikonográfiai monográfiája megjelenésének évétől hirdetettek közös szemináriumot húsz éven át Pécsett, illetve Grazban. Az együttműködés eredménye nemcsak Kocher professzor több tízezer felvételből álló jogtörténeti képgyűjteményének a közös jogi kultúrtörténeti szeminárium rendelkezésére bocsátása, illetve monográfiájának magyar nyelvű megjelentetése a pécsi tanszék gondozásában, hanem Kajtár István mind nagyobb számú és változatos tematikájú jogi kultúrtörténeti tanulmányainak publikálása, továbbá a jogi kultúrtörténet pécsi műhelyének megalakulása volt.

Kajtár István 2004-ben kiadott Bevezetés a jogi kultúrtörténetbe monográfiája a kutatási terület és az egyetemi oktatás mindmáig meghatározó zsinórmértékévé vált. Ahogyan az utolsó, közös OTKA-kutatás eredményeit összegző, a jogi kultúrtörténet forrásairól, módszertani és elméleti kérdéseiről, eredményeiről (ezek között saját kezdeményezői szerepéről és 1982-2016 között megjelent mintegy negyven jogi kultúrtörténeti publikációjáról) írott áttekintésében  fogalmazott: munkássága egyik legfontosabb eredményének azt tekintette, hogy a jogtörténeti szakma nyitottá vált a jogi kultúrtörténet iránt.

*

Zárásként néhány személyes mondat… Tisztelt Professzor Úr, Kedves István! Köszönöm neked, hogy amikor az interdiszciplináris kutatásoknak még híre-hamva sem volt Magyarországon, Pécsett, az ÁJK Doktori Iskolájában a néprajz felől érkezve a jogtörténetben hazataláltam. Témát kaptam Tőled, bizalmat és hitet. Valódi mentorként – vagy ahogyan te fogalmaztál, „szellemi atyaként” segítettél kutatóvá formálódásomban. Ahogyan hallgatóid, kollégáid tiszteltek szakmai tudásod, emberséged miatt, az számomra is példa volt az egyetemi oktatói pályán. Ha valami nehézség akadt, amit meg kellett oldani, fel- alá sétáltál hátad mögött összekulcsolt kézzel, és végül mindig volt néhány biztató, a nehézségeken tovább lendítő mondatod.

Most, hogy útra keltél – sajnos nem a tanulmányodban idézett háborúzó antik görögök hajóinak egyikén, hanem Kháron ladikján –, csak képzelem, hogy homlokodat ráncolva egy félmosollyal még visszafordulsz és felemeled a mutatóujjad: „Nem keseregni kell, hanem folytatni tovább…”

Nagy Janka Teodóra