Tárkány Szücs Ernő: Magyar jogi népszokások (1981)

Éppen negyven esztendeje jelent meg a magyar jogi néprajzi kutatások mérföldkövének tekintett „Magyar jogi népszokások” monográfia. A szerző, Tárkány Szücs Ernő a nemzetközi és a hazai kutatástörténet fókuszába helyezve mutatja be a „lent” világát meghatározó, az egyének, a kisebb és nagyobb közösségek, a hagyományos népi társadalom életét elsősorban íratlan elvek, ún. „jogszokások” által szabályozott, majd ezeket írott forrásokkal (pl. rendtartásokkal) kiegészítő normarendszert.

A szintetizáló munkát a néprajztudomány, a jogtörténet, a jogi kultúrtörténet, a történettudomány, a jogszociológia és a jogi antropológia képviselői nagy elismeréssel fogadták: külföldön és Magyarországon több mint 30 lelkes hangvételű recenzióban méltatták. Ezek közül külön is érdemes kiemelni Varga Csaba jogelméleti tanulmánnyá formálódott könyvismertetőjét, amely a további kutatásokat is meghatározta a „lent” világában érvényesülő, évszázadok hagyományos népi gondolkodásán alapuló, a tradíciók által közvetített jogszokások nemzet-, érték- és jogformáló szerepének hangsúlyozásával.

Tárkány Szücs Ernő monográfiája már megjelenését követően a jogtörténettudomány, a jogi kultúrtörténet hivatalos részévé avatódott. Neves jogtörténész professzorok (Dr. Mezey Barna a budapesti, Dr. Kajtár István a pécsi, Dr. Homoki-Nagy Mária a szegedi, Dr. Stipta István a miskolci, Dr. Szabó Béla a debreceni egyetemen) ajánlották hallgatóik figyelmébe a jogászi hivatás elsajátítása során.

Mezey Barna annak a felbecsülhetetlen értékű kutatómunkának az összefoglalásának tekintette a monográfiát, amelyet a 19-20. század jogi népszokásokat feltáró ethnográfusai, jogászai és történészei végeztek el.  A népi jogéletkutatás eredményei szintéziseként határozta meg, amely a Bónis György jogtudós által 1939-ben felvetett gondolatot vitte tovább a magyarság által fenntartott és magára nézve kötelezőnek tekintett, „a tételes jog és a hivatalos szokásjog” rétegén túli szabályokat felmutatva.

Tárkány Szücs Ernő kutatásainak kezdetei ahhoz a jogpolitikai folyamathoz kötődtek, amely a negyvenes évek elején egy „magyarabb” jogalkotás érdekében a magánjogi kodifikáció részévé akarta tenni a népi tradicionális szabályalkotást és joggyakorlatot. Ezért tekintette legfontosabb feladatának az 1939-1948 között az igazságügyminisztérium szervezésében, jogászok bevonásával megvalósult népi jogéletkutatás eredményeinek összegzését, publikálását, a magyar kutatásba illesztését – akkor is, ha az ötvenes évektől erre mind kevésbé volt lehetősége.

Támogató intézményi háttér hiányában egyszemélyben maradt a hetvenes-nyolcvanas évekre a magyar jogi néprajz legautentikusabb képviselője, hídfőállása. Miközben monográfiájával a népi jogéletkutatás alapvető munkáját írta meg, újabb kutatásokat inspirált: a kilencvenes években hagyatékának gazdagsága jogtörténészek, történészek, néprajzosok újabb kutatógenerációi számára határozza meg a feladatot saját tudományterületükön és a jogi néprajz kutatási területén.  

A „Magyar jogi népszokások” második kiadása 2003-ban a Tárkány Szücs hagyaték rendkívüli gazdagságának számbavételére és új kutatási feladatok meghatározására is alkalmat jelentett. Egyfajta szembesülést azzal, hogy az életművet összegző monográfia nemcsak a hazai jogi néprajzi, jogi kultúrtörténeti kutatások mérföldköve, hanem kétségbevonhatatlan bizonyítéka a magyar népi jogélet önállóságának, évszázados tradícióinak, az autonóm népi közösségek életképességének, a nehézségekkel küzdő magyar falu jogi leleményességének – ahogyan ezt legutóbb Kolozsvárott a kortárs és szellemtárs Imreh Istvánra emlékező konferencia történész, néprajzos, jogász résztvevőinek közös kutatási eredményei is tükrözték.

(Nagy Janka Teodóra)