The rule of law has become a watchword in international politics over the last few decades. It has been transformed from a descriptum into a prescriptum, a criterion for judging legal orders, transferred from the legal to the political sphere. For Hungary, its impact coincided with the dissolution of the Soviet empire and the advance of globalization in our unipolar world. But what did not become, could not become, an operative term in law, since it is not linked to a definition of facts that would allow it to become legally ascertained and established as a set of facts constituting a legal case. Because, by its very nature, it is not a class concept with sharp boundaries, but a concept of order that can only be clarified by characterization and through examples. It is what literature calls essentially contested, and what institutions and authors are constantly expanding with competing formulations, which has long since led to its internal emptying out. In its origin and development, it has never been anything other than the accumulated experience of civilizational self-growth in the operation of the law by the state, which has evolved in responses to the challenges of various places and times. That is, it is particular. And the way in which our present attempts to universalize this – in which, of course, mutual learning processes between nations and ages are also involved – is a mere artificial projection, which conceals the Wests urge to export the values that guide it. Not a yes or no category, but an ideal towards which we strive. Contradictory, with compromises, because if we attempted to satisfy it in its entirely, the conflicting values within it could extinguish each other; consequently, only a case-by-case weighing up of these values can ensure that a balance, optimally satisfactory there and then, is achieved.

The volume contains the author’s writings from three decades of searching for away forward and a response.

• Kiadás éve: 2021
• Kiadó: Ferenc Mádl Institute of Comparative Law
• Kiadás helye: Budapest
• Terjedelem: 408 oldal
• ISBN 978-615-6356-02-4
• ISBN 978-615-6356-03-1 (eBook)
• DOI: 10.47079/2021.csv.rolcac

A kézirat az Erdélyi Múzeum-Egyesület, a BBTE Magyar Történeti Intézete, az MTA BTK Történettudományi Intézete és a KAB Történettudományi Szakbizottsága által Imreh István (1919-2003), a BBTE egykori professzora, az MTA külső tagja születésének 100. évfordulójára 2019. szeptember 12-13-án Kolozsváron szervezett emlékkonferencián elhangzott előadások szerkesztett változatait tartalmazza. A történet-, néprajz- és jogtudomány neves magyarországi és erdélyi művelőitől (pl. Bánkiné Molnár Erzsébet, Barta János, Bárth János, Bognár Szabina, Buza János, Egyed Ákos, Filep Antal, Mezey Barna, Nagy Janka Teodóra, Nánási László, Papp Klára, Sipos Gábor, stb.) származó írások egyfelől Imreh István emberi és tudósi portréjának főbb vonásait idézik fel, másfelől pedig az általa művelt tudományterületeken az utóbbi évtizedek során – újabb források feltárása vagy a korábbiak elmélyültebb vizsgálata, esetleg módszertani újítások révén – jelentkező szemléletbeli változásokat, előrelépéseket ismertetik. Az igen változatos – társadalom-, gazdaság- és jogtörténeti, valamint néprajzi – tárgyú és a 16. század első felétől a 20. század elejéig tartó időszakot felölelő tanulmányok kétségtelenné teszik azt, hogy Imreh István munkásságának problémafelvetései és az azokra adott válaszai időtállónak bizonyultak, legföljebb részleteikben szorulnak finomításra, ugyanakkor további kutatásra ösztönöznek.

• Kiadás éve: 2022
• Kiadó: Erdélyi Múzeum-Egyesület Kolozsvár
• Kiadás helye: Kolozsvár
• Terjedelem: 425 oldal
• Kötés: keménytáblás
• ISBN: 9786067391954
• Méret: 240 mm x 170 mm x 23 mm

Értékes tudományos munkára és a jogszokások világába kalauzoló érdekes olvasmányra számíthat a Kedves Olvasó, amikor kezébe veszi Gelencsér Józsefnek a Káli-medence népi jogéletét monografikus igénnyel bemutató kötetét. Az előzmények között egyrészt utalnunk kell a Szerzőnek a témában megjelent kitűnő tanulmányaira, cikkeire éppen úgy, mint az elmúlt évben közreadott, Sárkeresztes népi jogéletét bemutató munkájára (Székesfehérvár áldásos árnyékában, Sárkeresztes népi jogélete 1867-1959. Székesfehérvár, 2018.,). Másrészt viszont fel kell hívnunk a figyelmet arra, hogy a Káli-medencében 1981-1988 között végzett jogszokásgyűjtés eredményeit közreadó kötet szervesen illeszkedik a népi jogéletkutatás területén megvalósult korábbi kutatásokhoz.
Arról, hogy a nagy szakmai tudással rendelkező közjogász feladatokban, eredményekben és elismerésekben gazdag életpályája egyes szakaszain miért és miként köteleződött el a népi jogszokáskutatás mellett, ő maga így vallott: „Életem évtizedek óta két kultúra, két tudomány által határolt keretek között zajlik. Az egyik a népi, a másik a jogi kultúra. Az előbbi az ősit, a hagyományost jelenti: a múlt, az elődök örökségét, a nemzet iránti hűséget. Az utóbbi, a jog a jelen és a jövő formálását, az európai hatásokat, a sajátos gondolkodásmódot.”
Ennél pontosabban, hitelesebben nem is fogalmazhatta volna meg ars poeticáját a jogszokások gyűjtését életfeladatának tekintő, hivatását gyakorló jogász. Benne van az európai és a magyar kutatástörténet legjelesebbjeinek gondolatisága, a személyes és közösségi vállalások életsorsot meghatározó ereje. Mert bár a népi jogélet kutatását tárgyának tekintő jogi néprajzot nemzetközi viszonylatban már a 19. század végére önálló, intézményesült tudományterületként tartották számon, hazai történetét napjainkig is elsősorban elkötelezett kutatók egyéni teljesítménye fémjelezte.
A kutatástörténet tanúsága szerint viszont a legfontosabb eredmények közösségi teljesítményekhez kapcsolódtak: pl. a 19. század elején a német, K. E Savigny és a Grimm-testvérek képviselte történeti-jogi iskola népmese-, közmondás- és énekgyűjtései, amelyek célja a „jó törvények” megszületéséhez elengedhetetlennek tartott népi gondolkodásmód, a népiélek megismerése volt. Oroszországban 1822-ben a kormányzás racionalizálása érdekében szerveződött, majd évtizedekkel utóbb az orosz cári földrajzi társulat által folytatódott kiterjedt gyűjtés a birodalomban élő népek jogszokásainak megismerésére.
Magyarországon Tagányi Károly tudományos programjától eltekintve a népi jogéletkutatások mindig közösséghez kötődtek. Ezek közül az egyik legkorábbi Mattyasovszky Miklós 1901-1904 között az igazságügyi kormányzat támogatásával végzett öröklésjogi gyűjtése volt. A magyar népi jogéletkutatás „aranykorának” nevezett, Györffy István kezdeményezésére 1939-1948 között megvalósult kutatás során több mint 120 résztvevő (bíró, betétszerkesztő bíró, királyi ügyész, bírósági fogalmazó, telekkönyvvezető, bírósági segédhivatalnok, királyi közjegyző, ügyvéd, joghallgató, stb.) mintegy 340 községre vonatkozó adatot gyűjtött „jogászi tárgyismerettel és néprajzi módszerekkel” a Bónis György nevével fémjelzett szakmai közösség által összeállított kérdőív alapján. A háború után a felsőoktatási intézmények jelentették a kutatások hátterét: jogtörténészek, szociológusok, egyetemi oktatók, kutatók csoportjai folytatták a munkát. Bónis korábbi gyűjtési tapasztalatait hasznosítva (Garam-mente 1941, Kalotaszeg 1942) a szegedi egyetem jogászprofesszoraként Tápén (1948) szervezett kutatói közösséget – munkatársai között tudva a fiatal Tárkány Szűcs Ernőt is. Az Egri Jogakadémia Szociográfiai Intézete jogászainak kutatói közössége Tóth Zoltán György vezetésével 28 barkó község öröklési jogszokásait gyűjtötte össze (1947), Csizmadia Andor Péter-vásárán (1948) és Ivádon (1949) kutatott kollégáival.

Az 1939-1948 közötti gyűjtések első értékelését és egy új, jóval bővebb kérdőív készítését Papp László végezte el, majd hosszú csend következett a hazai népi jogéletkutatás történetében. Tárkány Szűcs Ernő volt az egyetlen, aki nemzetközi fórumokon is publikált a témában, és 1981-ben megjelent a korábbi gyűjtések anyagaira is részben használó Magyar jogi népszokások monográfiája.
Amikor 1989 után ismét lehetőség nyílt a témában további kutatásokra, megkezdődött a két világháború közötti gyűjtések anyagának forrásközlése. Az 1989-ben bekövetkezett társadalmi, jogi változásokat tükröző, szervezett, közös népi jogéletkutatásra, egy szélesebb körű, tematikus kérdőíves gyűjtésre azonban nem került sor.
Ezért különösen fontos a Káli-medence (Kővágóörs, Köveskál, Balatonhenye, Monoszló, Szent-békkálla, Mindszentkálla, Kékkút és Salföld) néprajzi gyűjtésére szerveződött közel 20 fős kutatócsoport keretei között Gelencsér József által 1981-1988 között végzett, alapvetően a 18. század végétől a 20. század közepéig terjedő időszakot vizsgáló népi jogéletkutatás.
A szerző képzett jogászként és tapasztalt kutatóként vállalkozott „jogászi tárgyismerettel és néprajzi módszerekkel” a kistáj népi jogéletét jellemző sajátos vonások felrajzolására. A kutatási előzmények ismeretében elsősorban Papp és Tárkány Szűcs elméleti közelítéseire alapozott, elfogadva egyrészt a jog dogmatikus fogalmán túl terjeszkedést (az írott jog mellett elsősorban a jogszokások vizsgálatát tekinti idetartozónak). Inkább tematikus, mint a népi jogélet egészének átfogó, komplex vizsgálatára törekvő kutatásai során Gelencsér József Papp kibővített kérdőívét is használta, amely a vizsgált közösség népi jogéletének, népi jogszokásainak, jogintézményeinek, az ott élők közösségének, jogtudatának mind differenciáltabb bemutatását kívánta elősegíteni.
Az egyes tematikai egységek, fejezetek, mint tűpontos metszetek és egymáshoz illeszkedő puzzle-darabok rajzolják ki az összetett gazdasági-társadalmi hátterű Káli-medence népi jogéletét. A jogászi tárgyismerettel közelítés – amely az egyes fejezetekben eltérő hangsúllyal, de folyamatosan jelen van (pl. a szomszédsági szabályok esetében a fogalom meghatározás, jogtörténeti előzmények, jogszokások, jogforrások, jogtudományi álláspontok, a Káli-medence jogszokásai) -, lehetőséget ad a jogi szabályozás (joggyakorlat) és népi jogszokás viszonyrendszerének horizontális és vertikális vizsgálatára is.
Mindezek a hazai népi jogéletkutatás pótolhatatlan értékű munkájává teszik Gelencsér Józsefnek a Káli-medence népi jogéletéről írott monográfiáját. Az adatközlői gyűjtéseket levéltári források adataival egészíti ki; személyes megfigyeléseivel, elméleti jogi ismereteivel, több évtizedes gyakorlati tapasztalatával értelmezi a népi jogéletkutatás új, vagy kevéssé ismert területeihez, intézményeihez kapcsolódó jogszokásokat és a lokális joggyakorlatot.
Abban a hitben, hogy a 2011-ben Szekszárdon megalakult Tárkány Szűcs Ernő Jogi Kultúrtörténeti és Jogi Néprajzi Kutatócsoport (PTE) keretei között megvalósult közös kutatások, konferencia részvételek, műhelybeszélgetések, publikációk is hozzájárulhattak ahhoz, hogy az alapítótag Gelencsér József megjelenő monográfiája éppen úgy, mint életpályája, zsinórmértékévé váljon a magyar jogi néprajznak és a népi jogéletkutatásnak, ajánlom a jogi néprajz tapasztalt és fiatal kutatói, az értő szakemberek és valamennyi érdeklődő Olvasó számára!

Dr. Nagy Janka Teodóra

• Tartalomjegyzék
• Kiadás éve: 2019
• Kiadás helye: Székesfehérvár
• Terjedelem: 544 oldal
• Kötés: keménytáblás